Hírek

Együtt szárnyalunk

Együtt szárnyalunk
2017. 10. 18., Szerda, 09:00

Együtt szárnyalunk – hatalmas szülinapi rendezvénnyel ünnepelte születésnapját a Fornetti

A 2017-es év különleges a Fornetti számára, hiszen a cég fennállásának 20. évfordulóját ünnepelhette idén. A két évtizede tartó sikersorozat méltó megkoronázása volt a szeptemberi Fly Fornetti fantázianevű születésnapi rendezvény, amelyet a Terminal1 Event Centerben rendeztek meg. A közel 650 fős rendezvény szervezői igazán kitettek magukért, ugyanis minden tekintetben sikerült egy, a megszokottól eltérő eseményt létrehozni.

A rendezvény témáját a Fornetti 20 éve tartó szárnyalása ihlette, innen jött az ötlet, hogy az esemény arculatában is megjelenjen a repülés motívuma. A repülős tematikát kiválóan támogatta a helyszín: a ferihegyi reptér volt egyes terminálja, a Terminal1 Event Center minden szempontból megfelelő választásnak bizonyult. Egyrészt a helyszín nagy befogadóképességű, ami fontos szempont volt, hiszen a Fornetti több száz partnerét látta vendégül itthonról és külföldről egyaránt. Másrészt a lenyűgöző adottságai is felejthetetlenné tették az estét: a teraszról látható repülők egyedülálló hangulatot kölcsönöztek a rendezvénynek, szorosan kapcsolódva a szárnyalás tematikájához. 


A szervezők az esemény minden részletében megragadták a reptéri hangulatot. A bejáratnál „légi utaskísérők” fogadták a vendégeket és irányították őket az asztalukhoz. A hatalmas rendezvényterem elrendezését tekintve egy repülőgép belsejét tükrözte; középen a pilótafülke, amely ez esetben a színpad volt, a pilóták, vagyis a műsorvezetők, Szujó Zoltán és Wéber Gábor televíziós szakkommentátorok, repítették végig a nézőket az eseményen. A középen elhelyezkedő ’pilótafülke’ köré rendeződő asztalok pedig a repülőgépen szokásos ültetést követték. A szervezők, figyelembe vették azt is, hogy a repülőgépeken nincs 13-as szék, ezért az asztalszámozásban sem jelent meg a 13-as szám. 

 

A Fly Fornetti rendezvénnyel a szervezők azt akarták elérni, hogy valami rendkívülit mutassanak a vendégeknek és egy percig se legyen unalom. Ezt sikerült is elérnie a Fornetti csapatának, hiszen már a legelejétől kezdve szórakozhattak a nézők. A kezdő műsorszámban egy zászlós felvonulással üdvözölték a hazai és külföldi vendégeket, demonstrálva a Fornetti jelenlétét a világban. Ezután egy látványos zenés-táncos produkció következett, amit egy divatbemutató követett. A cél minden esetben az volt, hogy valami olyat nyújtsanak a vendégeknek, amely izgalmas és nem megszokott. A színpadi produkciók között sem unatkozott a néző, hiszen a színpad mellett folyamatosan légtornászok szórakoztatták a vendégeket. 

A show után következtek a beszédek, a vendégeket köszöntötte többek között Sebastian Gooding, a Fornetti Csoport volt, és Balthas Klein, a Fornetti Csoport jelenlegi vezetője, Bánhidi Attila, ügyvezető, kereskedelmi és marketing-igazgató, valamint Seszták Miklós, nemzeti fejlesztési miniszter. A résztvevők között jelen volt az Aryzta menedzsment delegációja, a Fornetti franchise partnerei, illetve kollégái. Külföldi országok közül pedig vendégeink érkeztek Romániából, Bulgáriából, Szlovákiából, Ausztriából, Svájcból, Lengyelországból, Csehországból, Ukrajnából és Németországból is. 

 

A rendezvény egyik fontos eleme volt, hogy díjazták a legnagyobb forgalommal bíró franchise partnereket, valamint a cég legrégebbi partnereinket, illetve azokat a munkatársakat is, akik a kezdetektől fogva, azaz húsz éve dolgoznak a Fornettinél.

A produkciók után a vendégeknek fenséges vacsorával kedveskedtek a szervezők. A menüsor összeállításában igyekeztek olyan ételeket választani, amely megfelel a jelenlévő 11 országból érkező vendégseregnek. Alapvetően tradicionális magyaros ételek szerepeltek a választékban, viszont olyan módon újragondolva, hogy az a külföldi ízlésnek is megfeleljen. Ezen kívül a Fornetti nagy sikerű saját márkás italai is szerepeltek a rendezvényen. A koktélok alapanyagai voltak a Fornetti saját fejlesztésű, hat ízben kapható, hozzáadott cukrot nem tartalmazó üdítői. 

Az este végén Király Viktor koncertjére bulizhattak a vendégek, a visszajelzések alapján pedig azt mondhatjuk, hogy a Fornettinek sikerült méltóképpen megünnepelnie a 20 éve tartó sikereket, mindazokkal, akiknek köszönettel tartozik a cég. 

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDfornetti.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentfornetti.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel